„Ki korán kel, aranyat lel” – tartja a mondás. Elég régecske korán kelek, aranyat ugyan még nem leltem, de a ma reggeli látvány legalább 14 karátos volt. Bár az időjárás még meg-megviccel bennünket, lassan mégiscsak itt a tavasz, ennek egyik konkrét jele az, hogy reggel nem koromsötétben kell útnak indulni. A napkelte egyszerűen lélegzetelállító volt, amint teljes pompájában felfedte magát előttünk. Bosszankodni kezdtem, hogy bezzeg most nem tudok megállni, és megörökíteni a pillanatot, de aztán hamar meggyőztem magam, hogy a mérgelődés helyett inkább élvezni, gyönyörködni kell abban, amivel a természet megajándékozott bennünket.
A látvány percenkét változott, mire a városba értünk, teljesen más arcát mutatta, de még az is különleges volt, ahogyan a magas épületeken visszatükröződött a hajnali, égető fény. A rohanós életmód leszoktatott bennünket arról, hogy élvezni tudjuk a pillanatot. Nagy kár, mert ezek az apró dolgok, történések, jelenségek, amolyan kis semmiségek szépítik meg a szükre hétköznapjainkat. Ilyen lehet egy napfelkelte vagy napnyugta, az utcán szembejövő idegen mosolya, a boltos kedvessége, a cica dorombolása, a kutya rajongása, de ugyanolyan kis semmiség egy finom falat, amely valójában jelentéktelen tűnik, de a hiánya igencsak feltűnik mindenkinek.
Akinek gyermeke van, jól tudja, hogy ételek tekintetében változ(hat)nak az ízlések, ami ma nagy kedvenc, nem biztos, hogy egy év múlva is az lesz, főként amikor a felnőtté válás küszbén állnak az emberkék. Mi most éppen a csirkemelles korszakunkat éljük, és a legszebb ebben az, hogy kivételesen mindkét ifjú elfogadja, ezért a családi főszakács minden kreativitását előveszi, hogy változatosan készítse el. Hétköznapokon a rántott hús szóba sem jöhet, marad a grillezett vagy szószos változat. Grillezéskor is lehet a fűszerekkel játszani, de mégsem olyan látványos a változás, mint mondjuk a szószos csirkemell esetében, ahol lehet paprikás, borsos, currys, szója szószos vagy akár mustáros, hogy csak egy párat említsek.
Nálunkfele, a mustárt leginkább megszokásból felvágottak, hideg ételek, na és persze miccs mellé kínálják, pedig fűszerként is megállja a helyét. Ez alkalommal erre hozok példát.
Hozzávalók:
- 500 g csíkokra vágott csirkemell
- 1 cukkini
- 1 sárgarépa
- 2 szál zellerszár
- másfél kk csirkefűszer
- 2 kk szárított ételízesítő
- ¼ kk kurkuma
- 2–3 ek mustár
- 200 ml főzőtejszín
- 1 ek kukoricakeményítő
- 250 g rizs
- 250 g quinoa
- ½ hagyma
- ½ paprika
- só, bors ízlés szerint
Elkészítése: ennél az ételnél, de a csirkemelles ételeknél általában az a legfontosabb, hogy a húst ne szárítsuk ki. Ha odafigyelünk, és sikerül ezt elkerülnünk, akkor puha, szaftos marad, s a siker garantált.
A csirkemellet felkockázom, összekeverem a csirkefűszerrel, és 3 evőkanál olajon, erős lángon, fehérre pirítom. Amikor a hús kifehéredett, hozzáadom a felkockázott zöldségeket, 2–3 percig kevergetve pirítom, majd rádobom a kurkumát és mustárt. Alaposan elkeverem, sózóm, lefedem, és takaréklángon addig rotyogtatom, míg a zöldségek megpuhulnak, annyi idő alatt a hús is elkészül (15–20 perc). Amikor a zöldségek puhák, ráöntöm a tejszínt, sűrűsödésig főzöm. Ha nem elég sűrű, a kukoricakeményítőt fél deci hideg vízben elkeverem, s hozzáadom az ételhez. Ezek után két percig kavargatva főzöm, míg a szósz besűrűsödik.
Sejtve, hogy a quinoa fennakadást fog okozni, körítésnek rizst is készítek. A quinoát egy evőkanál olajban megpirítom, felöntöm fél liter vízzel, sózom, majd beleszórom a szárított zöldségkeveréket. Ezt követően 15 perc alatt puhára főzöm. Amennyiben a puhulás után túl sok víz marad rajta, a végén egyszerűen leszűröm.
A rizst összekeverem az apró kockákra vágott hagymával és paprikával, egy evőkanál olajon kissé megpirítom, majd felöntöm fél liter vízzel. Sózom és borított fedő alatt, talaréklángon kb. 15 percig főzöm. Ezután elzárom, és fedő alatt hagyom teljesen megpuhulni.
Az ebéd röpke fél óra alatt kész lett, alig kellett hozzá pár hozzávaló, de a leginkább annak örültem, az ifjú nemzedék körében osztatlan sikert aratott. A quinoa nagy kedvencem, de ők körítésnek a rizst választották, valahogy még nem sikerült átadnom a quiona iránti rajongásomat. Talán egyszer eljön majd annak is az ideje. Egyelőre élvezem a pillanatot, hogy mindketten pontosan ugyanazt az ebédet fogyasztják.
kementze.wordpress.com 