ÉVÁS ÖTLETEK A KONYHÁBAN: FORDÍTOTT SZILVATORTA

Az ősz egyfajta átalakulás, átmenet a meleg és hideg, a fény és sötétség között. Ezen kívül a gyönyörű színek, hideg reggelek, lélegzetelállító égboltok, sietős iskolások, ideges autóvezetők, egészséges zöldségek, zamatos gyümölcsök, valamint felbukkanó vírusok időszaka.

Kincses városunkban a koronavírus is jól érzi magát, erőteljes terjeszkedésbe kezdett, de mellette más vírusok is meg-megjelennek. Hozzánk is becsengetett egy-kettő, s bár nem nyitottunk nekik ajtót, mégis megtalálták a módját, hogy bejussanak. Váratlanul-hívatlanul jöttek, és nagyon megkedveltek bennünket, az otthonunk melegét, mert sehogyan sem akaródzott nekik innen továbbállni.

Lelkiismeretesen végeztük a gyorsteszteket, hogy a koronavírus gyanúját is elűzzük, és boldogan nyugtáztuk minden egyes alkalommal, hogy az a bizonyos koronás távol maradt tőlünk. A bejutott vírusok azonban egy ütős kis koktéllá keveredtek, így ahányan voltunk, annyiféleképpen szenvedtük meg kegyetlen támadásukat.

A koronavírusos esetek száma az egekben, a minisztériumi rendeletek fénysebességgel váltják egymást. A bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a szervezetlenség, a rend hiánya igen erősen és rossz irányba befolyásolhatja a hétköznapjainkat. Ne engedjük!

Az adott körülmények között próbáljunk nyugalmat, biztonságot teremteni magunk és közvetlen környezetünk számára, kényeztessük családunkat finomságokkal, elterelve ezáltal figyelmünket a rosszról, a ránk leselkedő veszélyekről.

Jöjjön ehhez segítségül egy őszi, szilvás tortarecept, amely kiválóan alkalmas erre a célra. Pénztárcabarát, könnyen elkészíthető sütemény. Az előmunkálatok mindössze 20 percet vesznek igénybe, a többi már a sütő dolga. Elfogyasztására pedig már jó eséllyel akadnak önkéntes jelentkezők, nem kell attól rettegnünk, hogy munkánk kárba veszne, és ránk száradna ez a szilvás kreáció.

Hozzávalók:

Szilvatöltelékez:

  • ½ kg szilva
  • ½ bögre cukor
  • ⅓ bögre víz
  • 2 ek puha vaj

Tésztához:

  • ½ bögre tejföl
  • 2 ek tej
  • 2 kk vaníliakivonat
  • 1 ½ bögre liszt
  • ½ bögre cukor
  • 1 kk sütőpor
  • ½ kk szódapor
  • ⅓ kk só
  • 2–3 csipet fahéj
  • 2 tojás
  • 70 g vaj

Elkészítése: a sütőt 170 fokra előmelegítjük. A szilvákat megtisztítjuk, félbe vágjuk. Egy 23 cm átmérőjű tortaformát sütőpapírral kibélelünk. A szilvához való cukrot és vizet egy kisebb edénybe tesszük. Erős lángon, kavarás nélkül addig forraljuk, míg a cukor karamellizálódik (5–7 perc). Levesszük a tűzről, hozzáadjuk a vajat, elkeverjük és a tortaforma aljába öntjük. A karamell réteget kirakjuk a félbevágott szilvákkal úgy, hogy a héjas felük legyen felül. Fahéjjal megszórjuk.

Egy edényben összekeverjük a lisztet, cukrot, sütőport, szódaport, sót. Egy másik edényben a nedves hozzávalókkal tesszük ugyanezt a következő sorrendben: elkeverjük a tejfölt a tejjel és a vaníliakivonattal. Egyenként hozzákeverjük a tojásokat, majd az olvasztott vajat is beletesszük. Alaposan összedolgozzuk.

A száraz és nedves hozzávalókat simára keverjük, és a szilvákra öntjük. A tetejét elsimítjuk, majd ezek után 50–55 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Sütőből kivéve 30 percig a formában pihenetjük, majd tányérra borítjuk, így a szilvás rész lesz a tortánk teteje.

Vanília sodóval* tálalva, vagy akár önmagában is igazán kényeztető sütemény.

*2 tojássárgáját 4 evőkanál cukorral és 1 púpozott evőkanál liszttel, valamint 4 evőkanál tejjel elkavarunk. Fél liter tejet 2 csomag vaníliás cukorral felforralunk, majd beletesszük a tojásos keveréket, és alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett, sűrűsödésig főzzük. Tűzről levéve, hozzátesszük a vajat, néha megkeverve, hagyjuk kihűlni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s