SZABÓ ANITA OREO KEKSZES MASCARPONES CSOKIMOUSSE TORTÁJA

A torta különlegesséege, hogy krémes, habos a tetején pedig roppanós réteget alkot a keksz

Hozzávalók:

Piskóta:

– 4 tojás

– 4 ek víz

– 8 ek cukor

– 8 ek liszt

– 2 ek kakaó

Csokimousse:

– 170 g étcsokoládé (55%-os)

– 2 kisebb tojássárga

– 80 g cukor

– 5 g zselatin

– 3,5 dl tejszín

Oreo-krém:

– 160 g krémsajt

– 2 dl tejföl

– 20 g cukor

– 140 g fehér krémes keksz

– 2 dl habtejszín

– 6 g zselatin

– 1,5 ek víz

Tavaly fejezte be mesteris tanulmányait Szabó Anita, aki azelőtt alapképzésen újságírást végzett a BBTE-n. 2014-ben iratkozott be szociokulturális kommunikációra. – Kiderült, hogy az órarendünk elég lezser, miért ne kezdhetnék bele valamibe. Nem tudom, hogy hogy bukkantam rá az Agnus Rádió honlapjára, nem ismertem senkit az ott dolgozók közül. Böngészni kezdtem, hogy milyen műsoraik vannak, kiknek szól, és érdekesnek találtam – emlékezett Anita, aki a rádiózástól és a tévézéstől is tart, inkább a nyomtatott sajtót preferálja, mert csendes szobában, nyugalomban lehet a legjobban alkotni.

– Nekem a rádiózás nagyon nagy dolog volt, de arra gondoltam valamit lépni kell ezügyben. Ha médiában szeretnék dolgozni le kell küzdjem a kisebb-nagyobb izgalmakat. – Így jött első körben gyakorlatozni a rádióhoz. – Akkor még nem értettem a rádiós munkához, a kezdeti nehézségek elmúltak s egyre jobban megtetszett a rádiózás, főleg hogy elmehettem eseményekre, nagyon érdekes személyekkel, híres emberekkel beszélgethettem. Szép lassan belekóstoltam az adásvezetésbe, ami nehezebb volt, itt tényleg élesben ment minden.

Jelenleg az irodalmi műsort szerkesztem, ami azért lett szívem csücske, mert úgy éreztem, ezt a műsort fel kellene pezsdíteni, új témákat, színt vinni bele.

Két éve él házasságban Anita, a férje azonban nem Kolozsváron él, hanem Szilágycsehen, ahonnan ő maga is származik. Nem könnyű összeegyeztetni a munkát a magánélettel, kétéltűnek nevezi magát a szerkesztő.

Leginkább sütni-főzni szeret Anita, a sorozatnézésen és a lustálkodáson kívül. A sütemények, torták viszik a prímet. Egyáltalán nem találja fárasztónak, gyorsan telik az idő a végén pedig alkot valamit, ez örömmel tölti el. Főleg amikor valaki megkóstolja és nem húzza az orrát, hanem látom, hogy ízlik neki, kedvet kapok hozzá, hogy később is készítsek valamit. Sütemények iránti szeretete 2-3 évesen kezdődött, hétvégente ott sürgött-forgott sütő édesanyja mellett gyakran megkapta a tálakat, amiket tisztára is törölt ujjacskáival. Nem csak kóstolgatott, hanem kevergetett is, kiformázta a tésztát, kente a tojásfehérjét, akkor sem zavarta el, ha elrontott valamit. Iskolás korában már ő is sütött. Ünnepekkor elvállalta, hogy ő készíti a süteményeket.

Egyetemre kerülve szinte semmit nem tudott főzni. Rákényszerült a tanulásra. Főtt ételre vágyott, ezért el kellett készítenie. Aztán rájött, hogy ez ugyanolyen mókás, mint a sütés. Fotózni is szeret Anita, rajzolgatni és festegetni is szokott. Télen köt és horgol. Nagyon szeret horgászni, amire most már ritkán adódik alkalom. A Forma 1 családi program volt éveken keresztül, néhányszor a Hungaroringen is járt.

A recept elkészítési módja itt olvasható. 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s