SZEGÉNYLEVES ÚRIASAN: KRUMPLIKRÉMLEVES GARNÉLÁVAL

 

Földhözragadt tömegeleség és vízikincs egy tányéron

Földhözragadt tömegeleség és vízikincs egy tányéron

Hozzávalók:

– 5-6 darab krumpli (kb 1 kg)
– 1 (salott)hagyma
– 2 dl tejszín
– 0,5 l csirke- vagy borjúalaplé
– 1 kis doboz vízitorma vagy kétmaréknyi zsenge spenót, esetleg mángold
– 6 garnélarák
– só, bors, szerecsendió, csipetnyi cayenne bors
– 1 gerezd fokhagyma
– 1 evőkanál vaj, kevés olaj

Ahogy egy szép bross utánozhatatlanul elegánssá változtat egy sima fekete kisestélyit, úgy alakít át egy hétköznapi ételt is egy drágább kiegészítő. A kisestélyi most a krumplileves, a bross pedig a garnéla.

Nagy távolságokat kell itt áthidalni, elismerem. A krumpli és garnélarák mind földrajzilag, mind gasztronómiai megbecsülésüket tekintve igencsak messze esik egymástól. Az egyik földhözragadt – a szó átvittebb és szorosabb értelmében egyaránt –, hétköznapi és tömegeleség, ezzel szemben a másik a csúcséttermek elmaradhatatlan kényeztetése, vízikincs, semmi köze nincs a földhözragadáshoz, meg úgy általában a földhöz sem.

Hogy melyik melyik, az nem kvízbe illő kérdés.

Ezt a levest egyik németországi utamon kóstoltam meg, és miután nem sikerült megszereznem a receptet, egyik unalmasabb délutánomon nekiálltam önállóan kikísérletezni. Egy krumplileves nem túl nagy kihívás, még akkor sem, ha burgonyakrémlevessé magasztosul, a garnéla meg adja magát, itt csak az volt meglepő, hogy ez a két merőben eltérő komponens képes szépen illeszkedni, de hát ezt nem nekem kellett kitalálni, ezt kitalálták már Trier városában, én legalábbis ott ettem.

A krumpli azonban nem egyedül, hanem koalícióban alkotta a levest, mégpedig a vízitorma segítségével, ami nagyjából a Rajnától nyugatra petrezselyemszámba megy, és nevetséges áron vesztegetik, de idehaza csak előkelő delikátokban kapható, olyan drágán, hogy a vásárlónak biztosítsák a kivételezettség érzését, hiszen aki egy ilyen igénytelen gyomért ennyit fizet, az csak exkluzív ember lehet. Jól jár tehát a boltos is, az extraprofittal, és jól jár a vásárló is, mert krőzusnak érezheti magát.

Aki viszont nem óhajt belebocsátkozni ebbe a társasjátékba, az használjon zsenge spenótot vagy mángoldot, nem állítom, hogy ugyanaz lesz, de rosszabb sem lesz, csak kicsit más.

Az alaplé viszont lényeges, bár ez itthon kényes kérdés, de annak íze sokat gazdagít a levesen, nem véletlen, hogy kevés hozzávalóból főzik. Az ízek javarésze ugyanis az alapléből származik.

Az apróra vágott hagymát pirítsuk aranyszínűre az olajon, a krumplit hámozzuk meg és kockázzuk fel, majd pirítsuk 4-5 percig a hagymával együtt. Öntsük fel az alaplével, amit annyi vízzel egészítünk ki, hogy ellepje a krumplikockákat, s főzzük puhára. Amikor megpuhult, krumplinyomóval törjük össze – így könnyebben turmixolható és nem maradnak benne krumplidarabok, mert most nem szűrjük át a levest ­–, adjuk hozzá a tejszínt, ízlés szerint sózzuk-borsózzuk, reszeljünk rá frissen szerecsendiót, dobjuk bele a vízitormát/spenótot/mándoldot (hm, ki kellene próbálni ezekkel egyszerre?),  és botmixerrel krémesítsük. Ha túl sűrű, kevés forró tejjel hígitható.

A garnélarákot tisztítsuk meg, hintsük meg sóval, borssal és cayenne borsal, aztán egy egészben hagyott gerezd fokhagyma társaságában forró vajon 2-3 perc alatt süssük  meg. Minden tányérra tegyünk egy garnélát, vagy ha van több, akkor kettőt. Senki sem fogja rossz néven venni.

Marton Levente kulinárista

asztaltanc.hu

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s